Nevetni akarsz? Vagy netán Cuck Noriss-os viccekre vágysz? Látogass el ide, megéri, és hamár ott vagy, nyomj egy like-ot is :) http://viccek-aforizmak.blogspot.com

A szerelem bálja

Szerinted: 
Egy vadi új novellámmal szeretnék kedveskedni, habár elképzelhető, hogy ez már a regény kategóriájába tartozik. Kicsit hosszúra sikeredett, hiszen már több mint két hónapja dolgozom rajta. Elsősorban női olvasóinknak szerettem volna kedveskedni (mert úgy tűnik vannak, ahogyan melegek is szép számmal), de a fiúk is nyugodtan olvashatják, mert nem egy ócska Twilight utánzattal álltam elő. Kérlek a írjátok le véleményeteket, mert kíváncsi vagyok, ki mit szól hozzá. Nem is húzom tovább a szót, inkább jó olvasást kívánok.

Kate Lyons mindig is a tökéletes szalagavatóról álmodott, és úgy gondolta, hogy ez természetesen ki is jár neki. Elvégre az iskola legnépszerűbb lánya, a pom-pom csapat kapitánya nem érheti be középszerűséggel élete legfontosabb bálján. Kislánykorában már annyiszor elképzelte, hogy 'gyönyörű estélyi ruhában, ami majdnem olyan szép mint ő maga, fehér rózsával a mellén, élete szerelmének jobbján belép a terembe. Kétségtelen, hogy ők a legszebb pár, éppen ezért lesznek ők a bálkirály- és királynő, és pontosan ezért lejtik ök. az első táncot a parketten. Végül a tökéletes este után (és ez már valóban csak kislányos ábránd volt) pedig az imádott hercege megkéri a kezét, és ő boldogan igent mond.' Persze Kate már nem kislány, hanem végzős, és az évek alatt az ábránd jócskán megfakult. De most, amikor a nagy álom már csak egy karnyújtásnyira van, Kateben ismét felébredt ez a kislányos izgatottság, a képzelet adta csodavilág mámora.

Még három hét a nagy estéig. Meleg márciusi délután volt, Kate éppen a barátnőivel (a pom-pom csapat többi tagjával) ült az ebédlőben a menők asztalánál. Éppen arról viccelődtek, hogy mekkora égés lenne, ha a bálon Jannet Stevenson fogszabályzója összeakadna Ericével csókolózás közben. (Igazából nagyon is romantikus lenne, hiszen azt a két stréber gyökeret az isten is egymásnak teremtette.) Hirtelen a lányok elhallgattak, mert most léptek be a helyiségbe a suli legmenőbb srácai, a focicsapat sztárjátékosai. Hála nekik a Greenwoodi 'Predators' már négy éve a legjobb középiskolai rugby csapat Colorado államban. A Predators csapatkapitánya, az iskola leghelyesebb fiúja Tony Sparks odalépett Katehez, átölelte és szenvedélyesen megcsókolta. - Mi a helyzet Baby? - kérdezte (Kate volt az ő Babyje)

- Képzeld édes, ma vesszük meg a csajokkal a ruhákat. - felelte a lány.

- Mi? Ja persze, a bál... Oké, de csak olyat vegyél meg, amiben jól állnak a cickóid. - mondta Tony derűsen.

- Jaj, te disznó! - ütögette meg Kate. - Mindig csak azon jár az eszed? -

- Naná! - felelte nevetve.

- Menj csak Baby, de akkor mi addig a haverokkal bedobunk pár sört. Mert ugye nem akarsz engem is elrángatni oda. Vagy igen? -

- Nem dehogy, érezd csak jól magad édes - mondta a lány némi csalódottsággal a hangjában. Csöngettek. Tony gyorsan megcsókolta barátnőjét, aztán elsietett a srácokkal a fociedzésre. Nagyon keményen dolgoztak, elvégre közeledett a szezonzáró meccs, Tony életének talán utolsó, és legfontosabb mérkőzése. Kate is elindult a társaival, gyakorolni a koreográfiát.

Ösztöndíj, serleg, meg a suli hírneve ide vagy oda, Katet ez a legkevésbé sem érdekelte. Ő most minden figyelmét a vészesen közeledő bálnak szentelte. Tonyék már így is megkapták az ösztöndíjat, akkor meg minek annyit vesződni egy kupa miatt, ami mellesleg pontosan úgy néz ki mint a többi ami vitrinben van? Talán már nincs is neki hely abban az elcseszett szekrényben. Legalább is így gondolta a lány. Mégis minden bosszankodása ellenére a fellegekben járt. Hiszen ő az iskola legszebb és legnépszerűbb lánya, aki történetesen az iskola legnépszerűbb fiújával jár. ŐK a tökéletes álompár, és ők együtt mennek el az érettségi szalagavatóra, ami így most már egész biztosan fantasztikus lesz. Ez a csodálatosnak egy olyan felsőfokú hatványa, amit már maga a jóisten sem dobhatna fel jobban. Egyszerűen minden tökéletes.

Még aznap este a lányok el is mentek a közeli Denver egyik puccos ruhaboltjába; és Kate meg is vette az üzletben fellelhető legszebb (és értelemszerűen a legdrágább) estélyi ruhát, amit csak talált. Jól választott, a ruha sötétkék színe remekül illett szőke hajához, és zafírszínű szemeihez. Bár nem szándékosan, de eleget tett barátja elvárásainak is, mert az estélyi szabásának mély kivágása olyan dekoltázst kölcsönzött a lánynak, hogy attól még egy impotens melegnek is egyből felállt volna. (Ehhez persze nagy és gömbölyű mellekre volt szükség, amiben természetesen Kate egyáltalán nem szűkölködött.) De azzal, hogy a ruhákat megvették, még korántsem ért véget az este Katék számára. Elvégre az új estélyihez egy új cipő is dukált, és akkor még szó sem volt a megfelelő sminkről, hajcsatokról, szexi fehérneműről (mert hát ugye teljesen egyértelmű, mi lesz a folytatás a bál után) és a többi kiegészítőről. Egyszóval Kate örülhetett, ha még zárás előtt sikerül mindent beszereznie. Mindeközben Tony egyáltalán nem aggódott a bál miatt. (Elvégre úgyis legalább még három hét volt hátra, majd keres egy szmokingot a szekrényből, és a ruhakérdés el van intézve.) Ő speciel már a negyedik sörnél is kezdte magát jól érezni, de mostanra már az asztal alatt fetrengett, és nagyon igyekezett nem összehányni Rogerék hétszáz dolláros perzsaszőnyegét. Rá már egyáltalán nem várt hosszú este, fél óra se kellett, hogy bealudjon. Számára majd csak a reggel lesz igazán gyötrelmes.

Április hatodika, még hét nap a bálig. Ma volt a nagy szezonzáró meccs, amit hála Tony két-yardos hajrájának, és fantasztikus touchdownjának az utolsó másodpercben meg is nyertek. Kifizetődött a sok edzés, és a bajnoki serleg büszkén csillogott az iskolai polcon a társai mellett. (És tényleg alig volt már neki hely.) Valószínűleg Kate örült legjobban a fociszezon végének, hiszen így Tony végre foglalkozhatott a szalagavatóval is, nem csak azzal az átkozott bőrlabdával. De persze nem ma. Mert ma a srácok hatalmas kan bulit csaptak Alanéknél. Aki történetesen két ujját is eltörte, csak hogy megszerezhesse a labdát, és odadobhassa a győztes passzt Tonynak. De mivel nem ő szerzett pontot, így ez senkit sem érdekelt. Alanéknek szép nagy házuk volt az erdő túloldalán. (Egy elegáns kis mini bárral, melynek az évek során, a világ minden tájáról gondosan összegyűjtött italkészlete két óra alatt a semmivé vált. Mindent benyakaltak a Japán Kyotói szakétól, egészen a Magyar Tokaji aszúig.) Katék, kan buli lévén, nem voltak hivatalosak, de nem is sajnálták. Talán ha meghívják őket, sem mentek volna el, hiszen Alan Smith háza az erdőn túl van. Az még autóval is kétórás túra, az út pedig úgy kanyarog a fák között, hogy azon végighajtani világosban is kész öngyilkosság. Ők inkább Raechelléknél tartottak egy csajos pizsamapartit. És persze miről is beszélgethettek volna az este, ha nem a szalagavatóról? Kivesézték, hogy ki-kivel jár, és fog megjelenni a bálon, ha csak egy héten belül nem szakítanak az illetők. Körülbelül tíz óra táján a lányok úgy döntöttek, ideje aludni, (a srácok még csak ekkor találták meg a mini bár kulcsát) így hát nyugovóra tértek. Fél tizenegykor már egy teremtett lélek sem volt ébren a házban. Elalvás előtt Katenek kettőjükön járt az esze. 'Ők az igazi álompár, és ők ketten mennek el abba a mesés bálba, ami biztosan tökéletes lesz. Egyszerűen minden tökéletes.' Gondolta boldogan Kate, majd elnyomta az álom.

'- Biztosan el kell menned abba a buliba? - kérdezte a lány.

- Biztosan Kate. Most, hogy én lettem a 'nap hőse', ott kell lennem, számítanak rám. - felelte a srác.

- Tudom. De akkor is, olyan régen voltunk már együtt... -

- Tudod mit cica? A buli után a hétvégére meglépünk. Csak te, én, és a Mustang. Elmegyünk abba kis tóparti nyaralóba rendben? -

- Megígéred? -

- Megígérem. -

- Szeretsz? -

- Persze hogy szeretlek Kate. És örökké szeretni foglak, amíg csak világ a világ. - ezek voltak Tony utolsó szavai, a legszebb szavak, amiket egy lány csak hallani akarhat.

- Én is... -'

Ez a kedves jelenet játszódott le Kate álmában, utolsó beszélgetésük emlékei. Sajnos nem álmodhatta tovább a képeket, ugyanis hajnali fél háromkor mobiljának csörgése felébresztette. 'I only want to be with you...' Harsant fel ez a régi szerelmes dal, és Kate tudta, hogy Tony az, mert ez volt a közös daluk. Vajon mit akarhat ilyenkor? Ha részeg, és azt akarja, hogy menjek érte kocsival, akkor bekaphatja! Bosszankodott magában. - Halló? - szólt bele ingerülten.

- Jó estét Kate Lyonsal beszélek? - kérdezte egy idegen hang.

- Igen én vagyok. - mondta Kate döbbenten. - És maga kicsoda? -

- Taylor sheriff vagyok. Azért keresem önt ilyen kései órán, mert... Hát nem is tudom, hogy mondjam... Attól tartok szörnyű hírt kell közöljek önnel Miss Lyons. - Katebe ekkor belefagyott a vér. - Az ön barátja Tony Sparks... -

- Meghalt. - suttogta a lány, mielőtt még fel foghatta volna a jelentését. Valahogyan egy része ott legbelül, már tudta. Az a része már akkor is tudta, amikor megcsörrent a telefon.

- Nos... Igen, elhunyt. - mondta a sheriff szomorúan. Ezt utálta legjobban a munkájában. Elmondani valakinek, hogy egy hozzátartozója már nem tartozik az élők sorába.

- Kérem fogadja őszinte részvétemet Miss Lyons. - A lányba csak ekkor hasított bele a felismerés. Csodálatos élete egy szempillantás alatt dőlt össze. Meghalt? Tony meghalt? NEM! Tony nem halhat meg, mert ők örökké együtt lesznek, és szeretik majd egymást. ÖRÖKKÉ! Mi lesz most vele az ö Tonyja nélkül? Ez így már egyáltalán nem tökéletes. Kurvára semmi sem tökéletes.

- Hogyan történt? - kérdezte már a könnyeivel küszködve.

- Sajnálom, de erről most egyelőre nem adhatok tájékoztatást Miss Lyons. -

- Mi az, hogy nem adhat?! - fakadt ki a lány.

- Kérem Miss Lyons nyugodjon meg. Holnap fáradjon be az őrsre, és ott majd mindenre választ kap. Megértem hogy feldúlt, de most inkább nagyon kérem, próbáljon meg aludni. -

- Nyugodjak meg?! Épp az előbb közölte velem, hogy a barátom halott, és ezek után maga csak annyit tud kinyögni, hogy aludjak rá egyet?! - ordította Kate a telefonba. (Eredetileg azért beszélt halkan, mert nem akarta felébreszteni a többieket, de most mindenkit sikerült felvernie.)

- Fejezze be Miss Lyons! Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni. Az őrjöngésével, még nem tudja visszahozni a kedvesét. Inkább próbáljon meg pihenni, szüksége lesz még az erejére. - torkolta le a sheriff, majd letette a telefont. Feszült volt. Nagyon feszült. Nem akart visszafordulni. Nem akarta megint látni. De muszáj volt. Az a dolga, hogy visszaforduljon és megvárja a mentőket...

Kate csak állt ledermedten, kezéből kiesett a telefon. Érezte, ahogy elszáll minden erő a lábaiból, és ő összerogy a földön. - Kate! Kate, mi történt? Minden rendben? KATE! - hangzott valahonnan a távolból Raechell hangja, de nem érdekelte. Semmi sem érdekelte, mert TONY MEGHALT. Meghalt, és már nem lehet tenni ellene. Szólt a fájdalmas igazság fejében. Az őrjöngésével nem tudja visszahozni a kedvesét. SEMMIVEL SEM tudja visszahozni a kedvesét. Szükség lesz még az erejére, mert TONY MEGHALT! El kell temetni. Szükség lesz az erejére, meg kell ásni a sírját. Meg kell ásni, Tonynak, mert meghalt. - Kate! Kate! - üvöltötte Raechell de a lány nem hallott. Megszűnt a külvilág, csak zokogott szakadtatlanul. TONY MEGHALT. Végül hajnali három körül Raechelléknek sikerült befektetni az ágyba, és ő álomba sírta magát. Még álmában is folytak a könnyei. Csak egyvalamire gondolt. Két szó, mely minden mást kizárt tudatából és fülsiketítően visszhangzott fejében: TONY MEGHALT.

Még aznap éjjel fél öt körül Kate felriadt egy furcsa zajra. Mintha dörömböltek volna a hálószoba ajtón, méghozzá egyre hangosabban, és hangosabban. Akármi is volt odakint, nagyon be akart jutni. A dörömbölés egyre erőteljesebb lett, az ajtó pedig fájdalmasan recsegett. Az a valami egyre dühösebben kopácsolt, Kateben pedig egyre csak nőtt a félelem. BUMM-RECCS, BUMM-RECCS, BUMM-RECCS. Hangzott a fa gyötrelmének rettenetes szimfóniája. Kate remegett. Kislánykorában folyton a tölgyfa-szekrény ajtaja mögött settenkedő szörnyetegtől félt, mely képzeletében ugyanígy dörömbölt. Akkor tudta, hogy biztonságban van, mert a szörny nem tud áttörni azon ajtón. Most viszont újra eljött, és úgy tűnik ezen az ajtón keresztül tud jutni. Sikítani akart, de a félelem jeges ujjai ráfagytak a hangszálaira. Megígérte. Ő megígérte, hogy egyszer áttöri az ajtót, és egyszer még eljön érte. Akkor nem hitt neki, de most mégis itt van. Mégis eljött, ahogyan megígérte. Egy végső dobbantás után, az ajtó kitört a keretéből, és egy utolsó reccsenés kíséretében hangos puffanással ledőlt a porba. A küszöbön egy sötét emberforma állt. Hát Ő az gondolta minden ízében rettegve a lány. Félelme csak tovább nőtt, amikor a rém lassan elindult felé. El akart futni. Igen elfutni. Ezt akarta csinálni, minden porcikája vágyott rá, de mégis, megbénult a félelemtől. A szörny pedig egyre csak közeledett lassan, de rendületlenül. A lányt láthatatlan láncok az ágyához kötözték, hangja is cserbenhagyta, nem tehetett mást, mint szemeit lehunyva felkészült a legrosszabbra. Ekkora már a rémisztő alak odaért mellé. Hallotta baljós szuszogását, érezte a közelségét. Egyre közelebb hajolt az arcához; és mikor már egészen közel volt, olyat tett, ami nagyon váratlanul érte a lányt: gyengéden megfogta a kezét, magához vonta, és megcsókolta. Kate mindenre számított volna, csak erre nem. Kellemesen meleg, ismerős érzés kerítette hatalmába. Ez nem a szörny volt. Ez Tony! Az ő Tonya. A rettegést döbbenet, a keserűséget határtalan öröm váltotta föl. A ma éjjeli telefonbeszélgetés már csak egy halovány emléknek tűnt csupán. - Ó Tony! Hát te mégis élsz?! - kérdezte a lány boldogan.

- Persze hogy élek Kate. - mondta a fiú kissé meglepetten. - De... De hát nekem azt mondták, hogy te meghaltál. - mondta Kate hitetlenkedve. - A sheriff felhívott és...

- Nem haltam meg Kate. Biztosan csak rosszat álmodtál. A buli után rögtön ide indultam. - mondta Tony.

A lány szemei megteltek az öröm könnyeivel. - Szeretsz? - kérdezte suttogva.

- Szeretlek Kate. És örökké szeretni foglak, amíg csak világ a világ. -

Ó, Tony! Hát tényleg te vagy az, jaj Tony!

- Ó Tony - suttogta Kate, de mielőtt még megcsókolhatta volna kedvesét, kinyitotta a szemeit. Kábultan hunyorgott a fényben. Még nem volt ébren annyira, hogy eszébe jusson milyen szar is a valóság. Gyorsan a bejárat felé pillantott. Az ajtó sértetlenül állt a helyén, nyoma sem volt rajta a rongálásnak. - Hát csak álom volt. - döbbent rá keserűen. - Tony... tényleg meghalt, és nem lehet visszahozni őt. - Most, hogy végre hangosan is kimondta, valahol legbelül megnyugvást érzett, de ez a sovány vigasz még nem volt elég ahhoz, hogy megfékezze kitörni készülő zokogását. Ürességet érzett. Mintha egy lyuk lenne a mellkasában, mely belülről rágja, és egyre nagyobb lesz, ahogy marcangolja, emészti őt. Akaratlanul is újra felidézte a sheriff szavait. Holnap fáradjon be az őrsre, ott minden kérdésére választ kap. Jutott eszébe hirtelen. És ő akar válaszokat. Naná, hogy akar, mindennél jobban ezt szeretné. Egyszerűen tudni akarta mi rombolta le az életét, a bálról szőtt álmait. Az órájára nézett. Fél kilenc. Gyorsan rendbe szedte magát a fürdőben, és öltözni kezdett. Kilenc óra, indulásra kész. Raechell és a többi lány még csak most ébredeztek. - Kate! Te meg hová mész ilyen korán? - kérdezte Tina, aki már észhez tért annyira, hogy felüljön az ágyban. - Tudnom kell hogyan halt meg Tony. - felelte Kate hidegen, majd kilépett az ajtón, maga mögött hagyva a tegnap összes fájdalmát. Ráérősen, a gondolataiba merülve rótta a még néptelen utcákat. Időközben megéhezett, ezért vett egy szendvicset, és leült a padon egy gyönyörű szökőkúttal szemben. Volt ideje, elvégre a halottak már nem nagyon mennek sehová. A habokat nézve eszébe jutott az álma Tony visszajöveteléről. Nagyon erősen kapaszkodott ebbe a képzelt jelenetbe, hiszen most csak egyedül ez segített neki elviselni a fájdalmat. A szerelmének álomképe képes volt megakadályozni a lyuk növekedését. Miután végzett reggelijével, felállt, hogy továbbmenjen, de valamiért muszáj volt közelebbről is megnéznie azt a kutat. A napfényben megcsillant valami az oldalán. Egy kis réztáblácska volt rajta egy apró szöveggel: 'Maria Selena Petterson emlékére, aki életét adta az álmaiért.' Kate maga sem tudván, hogy hisz-e benne vagy sem, előkotort zsebéből egy pennyt, és bedobta a vízbe, a többi aprópénz mellé. - Bárcsak... bárcsak az én álmom is valóra válhatna. Ó bárcsak visszatérhetne az én Tonym. - suttogta, s közben egy könnycsepp gördült végig arcán. Majd a sírását elfojtva tovább sietett. Nem volt az a fajta ember, aki bedől az efféle kívántatós hülyeségeknek, de annyira összetört, hogy képes volt mindenben megkapaszkodni ami reményt adhat neki. Lassan ballagott, az emberek még csak most kezdtek előjönni, hiszen a hétvégéken mindig később kezdődik a nap. Befordult a sarkon, és már látta is a rendőrkapitányság komor épületét. Mikor belépett körülvette valamiféle borús hangulat. Miután megtudakolta a recepcióstól, rögtön a sheriff irodája felé vette az irányt. - Üdvözlöm Miss Lyons. Épp magára vártunk. Kérem, foglaljon helyet. - köszöntötte egyhangúan Taylor sheriff. Kate belesüppedt az egyik fotelba. Mellette ültek Tony szülei, Mr. Sparks a feleségével, aki épp könnyeit törülgette egy zsebkendővel. - Nos - szólalt meg a sheriff kifejezéstelen hangon - hamarosan megérkezik a rendőrségi jelentés, benne a helyszíni és a kórboncnoki vizsgálattal. Elnézést hogy, raboljuk az idejüket, de tudniuk kell, hogy habár egész éjjel dolgoztunk (ezt igazolták a szeme alatti sötét karikák), egy ilyen azért mégsem két órás munka. De biztosíthatom önöket, hogy egy órán belül megérkezik. - mondta ígérkezve. Kínos csönd következett, csak Mrs. Sparks szipogását lehetett hallani. - Az én kicsi fiacskám... Az én egyetlen drága fiacskám... - suttogta hisztérikusan.

Egy másfél órával később meg is érkezett a jelentés, több példányban másolva. Kate mohón kapta fel az egyik lapot. Végre megtudhatom mi az a kurva nagy dolog, ami elcseszte az életem. Gondolta, és sebesen futatta tekintetét a sorokon.

Halottkémi jelentés

Kelt. 2010. 04. 07.

8-as körzet Greenwood, Colorado, Egyesült Államok.

Törzsszám: 265364760

Név: Tony William Sparks

Neme: Kaukázusi férfi

Született: 1993. 11. 25. (kiskorú)

Nemzetiség: Amerikai állampolgár

Hivatalos gyámja:

Charles Sparks, Elizabeth Sparks.

A halál oka: Közúti baleset, ittas vezetés következtében.

Eset részletei: Mr. Sparks körülbelül 00.15 órakor hagyta el Ford Mustang GT típusú személygépkocsijával a Smith család birtokát, erősen ittas állapotban (ezt utóbb az akkor a telken tartózkodó személyek, és a vérében mért alkoholmennyiség is megerősítették) felhajtott a 87-es autóútra, majd feltehetőleg 01.30 órakor a 49. mérföldkőnél elvesztette uralmát a gépjármű fölött, és nagy sebességgel nekicsapódott egy fának. A betört szélvédőn keresztül egy ág átdöfte Mr. Sparks szívét. Valószínűleg ez okozhatta halálát, valamint, hogy a becsapódáskor kormányhoz préselődve szilánkosra tört bordái több helyen is átszúrták létfontosságú szerveit, ezzel belső vérzést okozva. A mellkasán ütött lyuktól, eltört bal lábától, és néhány könnyebb sérüléstől eltekintve, külső károsodást nem szenvedett. A holttestre Daniel Taylor megyei sheriff talált rá 02.00 órakor, aki ezt követően bejelentést tett a rendőrségre, és kihívta a mentőket. A boncolás kimutatta, hogy Mr. Sparks a szívét ért szúrást követően (megmagyarázhatatlan okokból) még küzdött az életben maradásért, és megpróbált segítségért kiáltani, így a halál időpontját nem sikerült pontosan tisztázni, hozzá vélhetően 01.40 órára tehető. A tetem tartósítva lett, a temetésig a greenwoody hullaházban lesz elhelyezve.

Boncolást végezte: George Goodman

Jelentést készítette: Josh Asher

Halált bejelentette: Daniel Taylor.

Halál beállta: 01.40 óra.

Helyszínelést végezte: Barbara Boneless, Daniel Taylor

Halottkém: George Goodman

Jelentést kiállította: Greenwoodi 8. körzeti rendőrség, Colorado, Egyesült Államok.

Dátum: 2010. 04. 07.'

Katenek elállt a lélegzete, mikor az utolsó sor végére ért. Szóval egy fa?! Részegen feltekeredett a fára? Egy fa elég volt ahhoz hogy megölje az állam legjobb focistáját? Egy kibaszott fa tette tönkre az életem? Hiába látta a jelentést, nem akarta elhinni. Ezek után egy képszakadás történt memóriájában. Soha nem emlékezett rá, ahogy kezében a jelentést szorongatva kilép az ajtón, nem hallván a sheriff kérését, hogy maradjon, mert még beszélniük kéne. Nem emlékezett rá, ahogy üres tekintettel, élőhalott módjára ballag át a városon. Nem emlékezett rá, ahogy hazaérve, szobájának ajtaját magára zárva, kitör ismét belőle a véget nem érő zokogás. Majd az egész napot átsírva este hét órakor álomba zuhan a kimerüléstől. TONY MEGHALT, ÉS EGY KIBASZOTT FA ÖLTE MEG! EGY KIBASZOTT FA!!!

Április tizedike, még három nap a szalagavatóig. A Sparks házaspár gyorsan el akarta intézni a temetést, hogy azután leihassák magukat, Kanadába költözzenek, és elfelejtsék azt is, hogy Tony egyáltalán megfogant húsz évvel ezelőtt. Vágyuk könnyedén teljesült. A temetkezési papírok három nap alatt elkészültek, a temetőben mindig van hely, Jeremy atya pedig bármikor ráért. Mondhatni, tökéletesen alkalmas volt az idő, egy jó kis temetéshez. Az iskolában gyásznapot tartottak, Tony osztálytársai pedig ott lehettek a szertartáson. Negyvenhárman állták körbe a vermet, melybe belehelyezték az ébenfa koporsót. Tonyt az új fekete szmokingjában helyezték nyugalomra, abban a ruhában, amit a bálon viselt volna. A frissen ásott föld, súlyos illata töltötte meg a levegőt. - Drága fele barátaim... - kezdett neki Jeremy atya a szokásos bibliai gyász szövegnek. Hangja egyáltalán nem csengett olyan ünnepélyesen, mint azt szerette volna. Hiába, a szónoklás sohasem volt az erőssége. Kate a lelkét marcangoló fájdalomtól könnyezve hallgatta végig a pap monoton beszédét. Voltak, akik nem kedvelték túlságosan Tonyt, de most még őket is átjárta a szomorúság. Hát Tony elment. Itt hagyott engem egyedül. Gondolta a lány. És ekkor eszébe jutott a szökőkútkút. Ó, bárcsak teljesülhetne a kívánsága. Vagy bárcsak ö is életét adhatná az álmaiért, és együtt táncolhatna Tonyval a túlvilágon. A ceremónia végeztével mindenki elment, hogy megülje a halotti tort, csak Kate maradt ott és most a sír előtt ült fekete fátyolruhájában. A sírköbe vésett feliratot nézegette.

'Tony William Sparks

1993-2010

Még csak most kóstolt bele az életbe, és az úr máris magához szólította.'

Szólt a sablonos idézet. Kate csak ült tanácstalanul, majd nem törődvén, hogy hallja-e valaki, megszólalt. - Miért? - kérdezte, de ő sem tudta, hogy most a halotthoz beszél vagy önmagához. - Miért hagytál itt Tony? Olyan rossz nélküled. Olyan magányos vagyok. - mintha csak válasz érkezett volna a túlvilágról. feltámadt a szél. A morajban a fák lombjának susogása mellett, mintha nagyon halkan egy suttogást is hozott volna a szellő. Kate! Kate! Hallatszott kísértetiesen, amibe a lány beleborzongott. Nem tudta, hogy vajon tényleg hallja-e vagy csak a képzelete játszik vele. Kezdte úgy érezni, hogy lassan megőrül. - Miért...miért?- már remegett a hangja. Végül nem bírta tovább - De hát megígérted! - tört ki belőle hangosan az eddig visszatartott zokogás. - Megígérted, hogy örökké szeretni fogsz! - üvöltötte a föld alatt fekvő holttestnek. - Megígérted, hogy elkísérsz a bálba! Hiszen megígérted!!! - kiabálását végül elfojtotta a sírás, és a földön összekuporodva nyöszörgött. - Toníí... Ó Tony. Hiszen megígérted Toníí... - suttogta. Nem tudta meddig feküdt ott, de végül sikerült összeszednie magát, annyira hogy felálljon, hazavánszorogjon, és ismét átsírja a napot, amíg el nem alszik. Úgy érezte, már soha nem lesz vége. Már soha nem lehet boldog.

Másnap kimerülten ébredt. A temetés óta a lyuk egyre csak nőtt. - De az élet megy tovább! Úgyhogy most kérem, próbáljon meg ide figyelni Miss Lyons mert nyakunkon az érettségi. - jegyezte meg Mr. Raiker. Kate csak most, ezekre a szavakra ébredt fel. Egész eddig csupán álmodott. Azt álmodta, hogy Tony ott ül mellette a kocsiban, hogy fogja a kezét a folyosón, és hogy most is őt bámulja a hátsó padból a földrajz órán. Ezt Mr. Raiker is észrevette, ahogyan az egész iskola szintén. (Csak egy Eric-féle hülyének nem tűnne fel, hogy a Kate mennyire szenved a szerelme nélkül.) - Elnézést tanár úr. - szólt halkan. - Megértem a fájdalmát Miss Lyons, de érdemesebb lenne most a fontos dolgokra koncentrálni. - mondta a Mr. Raiker kegyetlen hidegséggel. A diákok nem sokat tudtak az új földrajztanárról, de azt igen, hogy őt a legkevésbé sem érdekli, hogy egy idióta belehalt a saját hülyeségébe. A férfi cinikus, már-már szemtelen humora minden kétséget eltörölt a felől, hogy egy kicsit is sajnálni tudjon egy Tony-féle szerencsétlen balfaszt. Dörzsölt, New York-i tanár volt, aki már eleget látott ahhoz, hogy hidegen hagyja a lány kínlódása. Senki sem tudta miért jött ide, a tanév közepén, de ez nem is izgatott senkit. Jó tanár volt, igazságosan osztályozott, az óráin mindig rend volt, és csak ez a lényeg. Katenek rá kellett döbbennie, hogy igaza van, sem az élet, sem az iskola nem állt meg csak azért, mert az ő élete romokban hever. - Nos tehát, a coloradói gazdaság... - folyt tovább az óra, de Kate képtelen volt figyelni. A kicsöngetés maga volt a megkönnyebbülés. De ez még csak az első óra, még hátra van az egész nap. A percek pedig lassan teltek, szinte ólomlábakon vánszorogtak. A nap végén kimerülten bóklászott a folyosón. Fura mód, éppen Tony szekrényénél állt meg, és a lyuk a mellkasában tovább tágult. Szinte látta maga előtt, és ez csak még jobban fájt. - Kate! Hé Kate! - zökkentette ki egy hang, és ő ijedtében megpördült. Raechell állt ott, Tinával, Lucyval és a többi pom-pom lánnyal. - Szia Kate. - szólt zavartan. - Jól vagy?

- Persze - felelte a lány, bár a rekedt hangjával nem tűnt túl meggyőzőnek.

- Figyi Kate, mi nagyon sajnáljuk, ami történt, de nem búslakodhatsz folyton. Ma este a csajokkal moziba megyünk, és szeretnénk, ha te is velünk tartanál, úgy mint régen. Ne feledd, te közénk tartozol. - mondta Raechell és az utolsó mondatát halk, egyetértő morajlás kísérte. - Na, mit mondasz, velünk tartasz csajszi? -

- Oké, számíthattok rám. - felelte Kate megadóan, és megeresztett egy mosolyt. Ez volt az első igazi mosolya a telefonhívás óta, és most egy pillanatra úgy tűnt, mint ha a lyuk tüzes gyötrelme is csak egy tompa sajgás lenne csupán.

Este fél tízkor gurította be Kate a Porsche Kabrióját Greenwood egyetlen mozijának parkolójába. A többiek már a pénztárnál vártak rá, és most széles mosollyal üdvözölték. - Jó hogy itt vagy csajszi! - harsogta Jennyfer. - Mit nézünk? - kérdezte Kate bizonytalanul. - Még nem tudjuk. Van egy zombis horror, egy karate film, és egy romantikus vígjáték. - állapította meg Raechell. - Te melyiket néznéd meg Kate? -

- Asszem a romantikából és a halálból már elég volt, inkább azt a verekedőset. - felelte keserű mosollyal. - Rendben, akkor nézünk egy kis bunyót! - kiáltotta Sue, és lelkesedése a társaságra is átragadt. - Jó estét lányok mit adhatok? - kérdezte a jegyárus. (Annyira elmerültek a beszélgetésben, észre se vették, hogy ők következők.) - Hét jegyet kérünk arra az új Jackie Chan filmre, az első sorba. - mondta Raechell, és egy bájos mosoly kíséretében átcsúsztatta a pénzt az ablak alatti nyíláson. A pattanásos arcú, pénztáros (nem lehetett több 17 évesnél) a lány gesztusától elpirulva kiszolgálta a kis társaságot, akik már siettek is tovább a büféhez. A film nem volt hosszú, és igazából senkit sem érdekelt, de Kate legalább egy kis időre el tudta felejteni a lyukat. Miközben hazafelé robogott a kihalt autóúton, Tony jutott eszébe ismét. Ő is éppen egy ilyen kései autókázásba halt bele. Egy kibaszott fa miatt! Visította elméje, és ekkor a lyuk fájdalmasabban égett, mint valaha. Annyira gyötörte a lányt, hogy ösztönösen a mellkasához kapott, de ettől a hirtelen mozdulattól a kormány elfordult. Kate elvesztette az irányítást, és az autó szédítő sebességgel pörögni kezdett. Hiába nyomta féket, és forgatta a volánt, a kocsi irányíthatatlanul csúszkált az úton, pont a fák közé tartott. Kate mintha a tükörben Tonyt látta volna, ahogy hullasápadt arccal, torz vigyorra húzva száját ül a hátsó ülésen, és kíváncsian várja a fejleményeket. Hirtelen, habár csak néhány másodpercre, de a lány körül mintha megállt volna az idő, és különös nyugodtságot érzett. Hát mégis! Mégis teljesül a kívánságom, és együtt lehetek Tonyval, egyszerűen csak nekem kell odamennem hozzá. Na várj csak édesem, mindjárt ott vagyok! Milyen gyönyörű fa, és már csak néhány méter. Türelem szívem, mindjárt érkezem! Gondolta, és szemét lehunyva várta a becsapódást. Már csak három méter. Kettő. Egy. JÖVÖK TONY! És ekkor hangos csikorgás hasított az éjszakába, a pörgés abbamaradt, ő előrelendült, de valami hirtelen, nagy erővel visszarántotta. Döbbenten eszmélt fel mámorából. Még élek? Hogyan? Kinyitotta szemeit és akkor látta, hogy az autó orra alig harminc centire, de megállt a fa előtt. Amíg ő azon tűnődött, hogy milyen szuper is lesz meghalni, addig teste akcióba lépett: teljes erejéből taposta a féket, egyik kezével a kormányt tartotta, a másikkal pedig behúzta a kéziféket. Így a kocsi épphogy, de időben megállt még azelőtt, hogy a fának csapódott volna. Katet pedig csak a biztonsági öv mentette meg attól, hogy kirepüljön az autóból, és egy újabb kellemes éjszakát szerezzen a sheriffnek. Még mindig képtelen volt elhinni, hogy megúszta. Minden porcikája izzott, kapkodott a levegő után, de végül sikerült megnyugodnia. - Élek - suttogta, és csak most döbbent rá, hogy majdnem meghalt alig pár másodperccel korábban. Így utólag ez nem tűnt olyan kurva nagy bulinak. Az autónak hál' istennek semmi baja, így könnyedén hazajutott. Útközben felidézte a majdnem-balesetet. Vajon Tony mire gondolhatott, amikor a halál torkában járt? Otthon szülei kérdését csak egy szokásos 'Klassz volt'-al nyugtázta, majd felsietett a szobájába. Még mindig remegett az izgalomtól. Elalvás előtt arra a Tonyra gondolt, akit látni vélt autójában. Ijesztő volt, egészen megrémült tőle. Ahogy felidézte az a tébolyult mosolyt, és az a démoni szempár! A hideg futkosott a hátán. Remélte, még álmában sem látja újra azt a rémet, soha- soha-soha többé. Mielőtt még végleg leragadt volna a szeme, meglátta a kék estélyit, felakasztva a szekrény ajtajára. Közeledik a bál. Élete nagy napja

Április tizenharmadika, a szalagavató bál napja. Kate gyönyörű sötétkék estélyi ruhában, mely majdnem olyan szép, mint ő maga, fehér rózsával a mellén lépett be a terembe, kísérője Roger oldalán. - Tényleg nem gond? Azaz Raechell nem dühös, amiért engem kísérsz el és nem őt? - súgta oda idegesen.

- Egyáltalán nem. Sőt, igazából ő adta az ötletet. Tudom, hogy nem így tervezted, és én sem, de szerintem... -

- Tony is így akarná. Tudom Roger, és köszönöm. Nem hiába voltál te a legjobb barátja. - mondta Kate, és egy apró könnycsepp gördült végig az arcán. - Kérlek, ne sírj. Ez a mi esténk érezzük jól magunkat rajta! - biztatta a kísérője. Mivel a bál éppen péntek tizenharmadikára esett, így a téma adott volt. Mindenhol boszorkányseprűk, lepedőszellemek és fekete macskák sorakoztak. - Egész pofás kis kísértetkastélyt csináltak a tornateremből! - füttyentett Roger elismerően. Dübörgött a zene, és jó néhány hátborzongató szám is előkerült mindenféle rock együttesek előadásában. A fiúk is jobban élvezték a bált, mint azt a fiúk szokták általában, és nagy örömüket lelték a lányok ijesztgetésében. Kate és Roger a nekik lefoglalt helyre ültek. Az asztalon egy egészen élethű gumipók mellett két lap is volt. Az egyik egy szórólap, egyik oldalán felirat: 'Greenwood High Szalagavató 2010.' és a másik oldalán pedig a program. A második papíros egy kis szavazókártya volt, rajta a bálkirály és-királynő jelöltek nevével. Kate neve is a kártyán volt, és mellette Tonyé. Nem vették a fáradságot, hogy módosítsák a nevet, és ha a lány nem ígérte volna meg a kísérőjének, akkor már rég elsírta volna magát. A páros közös megegyezéssel, nem vett részt a táncban, inkább csak beszélgettek. Roger mesélt a bátyjáról, aki most New Yorkban tanul egy orvosi egyetem kórboncnoki szakán. Kate pedig megosztott vele néhány női érdekességet, amivel Roger könnyebben levehette a lábáról Raechellt. Mikor belefáradtak a csevegésbe, csak hallgatták a zenét, és körbejárták a kajás pultot. Így töltötték el a Kate élete legfontosabb báljának háromnegyedét, és habár kibaszottul messze állt a tökéletestől, a lány amennyire csak lehetett, jól érezte magát.

Negyed tizenegykor (a bál szabványosan csak tizenegyig tartott) a zene elhalkult, és McCarson igazgató mindenkit a helyére tessékelt. Miután végre mindenki (a diákok szavajárása szerint) 'befogta a nagy pofáját', a tanerő átadta a szót az emelvényre fellépő Eric Finsternek. A fiú már várta ezt a pillanatot, főleg, mert most végre az a seggfej Tony Sparks és csapata nem járathatta le. (Pedig Tony készült rá, úgy istenigazából meg akarta szopatni azt a kis gyökeret; ezt Roger is tudta, de ott három méter mélyen a föld alatt, egy élettelen test már nem nagyon tud mit tenni, és a falkavezér nélkül a nagy terv is bukott.)

- Drága diáktársaim! - kezdte nagy hévvel a szónoklatát - köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttetek, és mint azt ti is tudjátok, a bál már közelít a csúcspontja felé. Épp ezért kérek mindenkit, hogy az előtte lévő szavazókártyán jelölje meg, hogy kiket akar kétezer-tízben EZEN a trónuson bál királyként, és-királynőként látni. - darálta le egy levegővel, és a tanárok már járkáltak is az asztalok közt, szavazóurnákkal a kezükben. Kate és Roger Tináék párosára szavaztak. Bárki, akárki, csak kérlek ne én! Fohászkodott Kate, és most el sem tudta képzelni, hogy mégis hogyan akarhatott pontosan egy héttel ezelőtt bálkirálynő lenni. A szavazatok átszámolása hozzávetőleg tíz percet vehetett igénybe, mert fél tizenegykor ismét feltűnt Eric ragyás arca az emelvényen, kezében a sokak álmát tartalmazó borítékkal. - Kedves diáktársaim, íme elérkezett a bál tetőpontja. Nagy örömömre szolgál, hogy én jelenthetem be: Greenwoody középiskola 2009-2010. végzős évfolyamának szalagavató bál király és királynőét, akik nem mások mint... - és ekkor feltépte a borítékot. - KATE LYONS és TO… izé... ROGER HERRMANN! - kiáltotta lelkesen. Mindenki tapsolni kezdett, és Rogerék, bár kelletlenül, de felálltak, és megindultak a színpad felé. JAJ NE! CSAK EZT NE, KÖNYÖRGÖM!!! Tombolt Kate fejében, és már nem tudta könnyeit visszatartani. Mindenki éljenzett, a zenekar rázendített egy szerelmes dalra, és szinte mindenki azt hitte, hogy Kate a meghatottságtól zokog. De Roger tudta, hogy nem. És ezt tudta Tina is Susan is és azok is, akik tudták, hogy Kate mennyire szenvedett az elmúlt pár napban. Tökéletesnek kellett volna lennie. Egyszerűen mindennek tökéletesnek kellett volna lennie, de mégsem az. Egyáltalán nem, sőt, ez csak még jobban ront a helyzeten. Egyszerűen minden elromlott, ez így egyáltalán nem tökéletes. A legkevésbé sem. Minden tönkrement.

’Nem! NE!' akarta üvölteni. Miközben Roger nehézkesen vonszolta magukat a színpad felé. A zenekar egy gyönyörű, romantikus számba kezdett, és a sok birka éljenezve tapsolt, miközben Kate hangtalanul sikoltozott; ugyanis az a bizonyos lélekszaggató lyuk a mellkasában most ért kínzásának tetőpontjára. Mostanra már mindent, de mindent felzabált, de ő még többet akart. A lelki gyötrelme lassan már fizikai fájdalomba csapott át. Talán észre sem vette, de amikor felértek az emelvényre, valóban felsikoltott, de a tömeg túlharsogta. Lábai megroggyantak, és el is esett volna, ha Roger nem kapja el, és segíti fel a fából eszkábált trónra. Könnyek záporoztak az arcán, és belülről már teljesen megsemmisült, amikor fejére adták a papírmaséból készült tiarát. Miért? Miért nem veszik észre, hogy Tony nélkül ez az egész csak kínzás számára? Miért?! Ó, bárcsak itt lennél velem Tony. TONÍÍ! Hiszen megígérted...

Ami ezután következett, az örökre belevésődött az emlékezetébe. Az idő ismét lelassult körülötte, a hangok elmosódtak. A nagy ünneplés közepette a fények kihunytak, és sikolyok éles hangja töltötte be a termet. Kate jól emlékezett egy különösen magas és ijesztő sikolyra, hiszen az a sajátja volt.

Hirtelen, minden fény kihunyt, a zene abbamaradt. Az ünneplés azonnal félbeszakadt, mindenki meghökkenve tekintgetett körbe. - Ne tessék megijedni, csak áramszünet! - harsogták a tanárok, de ott legbelül, mindenki tudta, hogy ez nem csak egyszerű áramkimaradás. Az arcukra volt írva az asztalon pislákoló gyertyák gyenge fényében. A félelem súlyos csöndje töltötte meg a levegőt, amikor a kapuk hangosan nyikorogva kitárultak. Egy sötét alak állt az ajtóban, teste kissé meggörbült. A furcsa idegen hátrahajtotta a fejét, és örült kacagása rémisztően visszhangzott a teremben. - Mi van? Nélkülem kezdtétek a bulit?! - kiáltotta. Kate szívébe markolt a jeges rémület. Hát ő az. Tony. Hát mégis eljött, ahogy ígérte. A kívánsága teljesült, de ennek a gondolatától most elszörnyedt. Az alak bicegve, bal lábát húzva maga után, mereven ropogó csontokkal megindult a terem belseje felé. Amikor az asztalokhoz ért, ismét felkacagott. - Na, mi van?! Úgy néztek, mint akik halottat látnak! - mondta gonoszul, és felemelte a fejét. Tekintete Katet kereste, és meg is találta, ahogy a lány ott ül halálra rémült arccal. Tony a trón felé emelte arcát, és akkor Kate meglátta. Látta azt a vörösen izzó, démoni szempárt, és azt a torz vigyort, a fiú fehér, hullafoltos arcán. Ugyanaz a rémisztő tekintett, mint amit az autóban látott, de akkor csak egy pillanatra. Most viszont, ott áll előtte, és farkas-szemet néz vele. A szörnyű mosoly még szélesebbre húzódott. - Szia, baby! Látod? Eljöttem. Megígértem, hogy elkísérlek a bálba! És látod? Itt vagyok, eljöttem. - mondta némi szomorúsággal a hangjában. Kate ebben a pár mondatban hallott valami emberit. Ebben a néhány szóban felismerte Tonyt. Azt a Tonyt, akit ő ismert, akit szeretett, és akit visszakívánt e helyett a lidérces rémség helyett. A lény botladozva tett néhány lépést, és ekkor felhangzott az első rémült sikoly. Sue sikoltott, épp a fiú előtt ült, és erre Tony arcán fájdalom suhant át. Habozás nélkül megragadta a lány haját, és egy könnyed mozdulattal letépte a zajongó fejét. Az sugárban spriccelő vér az asztal környékén mindenkit beborított, beleértve Tonyt is, aki erre ismét szörnyű vigyorra húzta a száját. Élvezte a morbid szökőkutat. Sue élettelen fejét a magasba emelte, szájon csókolta, majd a tömegbe hajította, ami újabb sikoltozást váltott ki. A rémült tömeg fejvesztve rohant a kijárat felé. Tony tekintetét ismét Katere szegezte, és a szemből áramló tömeggel nem törődvén, megindult a színpad felé. Közben az első hullám kijutott, de elméjüket a téboly szállta meg. Féltek és csak arra gondoltak, hogy: a szörny bent van. Bent van, de ki tud jutni, és követni őket. Rettegtek, hogy utánuk jön; követi őket, majd egy magányos éjszaka feltűnik hálószobájuk ajtajában. NEM! Nem juthat ki, be kell zárni, és el kell pusztítani. Tony Sparksnak másodszor is meg kell halnia. Bezárták az ajtót, és eltorlaszolták. Néhányan a közeli benzinkútra siettek. - A démon el kell, hogy égjen a tűzben. - kiabálta Eric. (Akár mennyire is utálta Tonyt, most az egyszer örült felbukkanásának, mert így bosszút állhat. Bosszút állhat mindenkin, aki kinevette, megvetette, elgáncsolta a folyosón, cetlit ragasztott a hátára, nyilvánosan megalázta. Végre megfizethet!) Az a többi százhatvan ember, aki eddig még nem jutott ki, most már valószínűleg nem is fog. Csak tehetetlenül, kiáltozva dörömböltek az ajtón. A tanárok hiába ordibáltak, hogy mindenki menjen a vészkijárathoz, de a pánikoló nyáj nem hallgat a pásztor szavára. Néhányan viszont meghallották, és ki is jutottak, de amint felidézték az élőhalott rettenetes arcát, őket is magával ragadta az őrült félelem, és lezárták az utolsó menekülési lehetőséget is. Az emberek fejvesztve rohangáltak, és a bénán összetákolt kísértetkastély-díszlet most már igazi rémtanyává vált teremben. Egyetlen cél volt: minél távolabb maradni az élőhalott szörnyetegtől.

Miközben Tony a lány felé bicegett, Kate rájött, hogy mi ennek a fura sántikáló mozgásnak az oka. Hirtelen felrémlettek előtte halottkémi jelentés sorai: ’törött bal láb’. Hát ezért sántít. ’Szilánkosra zúzott bordák’. Szóval ez a furcsa, szétzuhant testtartás oka. Tony most ért a színpad lépcsőjéhez. Kate sikítani akart, de egy hang sem jött ki a torkán. Futni akart, de teste megbénult, mintha a trónhoz láncolták volna. - Kate! Baby, hát mitől félsz? Hiszen itt vagyok. Amíg engem látsz, nem kell félned semmitől. Hiszen én, szeretlek Kate. Szeretlek, és végre eljöttem érted. Eljöttem, hogy örökké szerethessük egymást. Örökké. - mondta lágy hangon, de Kate ettől csak még jobban megrémült, mert Tony hangjában nem volt semmi emberi. Ez a már-már kedves hang a GONOSZ hangja volt. Ezt a hangot mindenki felismeri. Ezért nem mennek el a kislányok fagyizni a bácsival, ezért nem veszik fel az éjszaka közepén, az útszélen stoppoló fiatalembert, és ezért nem hisznek az öltönyös ember szavának. Mert hallják, felismerik a GONOSZT. Menj, innen, menj innen, TAKARODJ! Nem akarom, hogy közel gyere, nem akarom, hogy hozzámérj. Csak hagyj békén, legyél az aminek lenned kell, mássz vissza a föld alá! HALJ MEG, ÉS TAKARODJ! Gondolta Kate, de mivel nem tudott mozdulni, csak nézte mereven a közeledő lidércet. Hirtelen valaki a lány, és a szörny közé lépett. Roger állt ott elszántan, karját kihívóan feltartva. - Nehogy hozzá merj érni! - kiáltotta. Kate éppen ki tudott lesni védelmezője karjai alatt, és látta, ahogy Tony rémpofája eltorzul a dühtől a sápadt holdfényben. - Roger! - sziszegte Tony - Te utolsó aljas rohadék! Tudtam, tudtam, hogy ez lesz, ha meghalok, egyből rámozdulsz a csajomra. Láttam, hogy nézel rá mindig, tudtam, hogy rá gondolsz miközben Raechellel hetyegsz, és tudtam, hogy amint szabad a pálya, akkor az én bébimet akarod megfektetni. - hörögte. - Te meg mi a fenéről beszélsz? Te megörültél barátom! -

- Ha! Barátom? Elárultál te kis kétszínű köcsög! Na, most pedig állj arrébb, Kate az enyém, és senki sem veheti el tőlem! - mondta Tony, majd tett még egy lépést a trón felé. - Ha csak egy ujjal is... - sziszegte Roger, de nem fejezhette be mondandóját. Tony arcán a dühödt vonások még torzabbak lettek, és vicsorítva, gyűlölettől izzó szemekkel meredt Rogerre. Majd megragadta a gallérját, és könnyedén félredobta. Roger fejjel zuhant a falba, a koponyája betört, agyveleje kiloccsant. Még látta, ahogy élőhalott gyilkosa Kate fölé hajol, aztán minden elsötétült. Pár órával később Raechell kapott egy telefonhívást, és ö is átérezhette Kate szenvedését azon a baljós éjszakán. Roger meghalt suttogta, és ugyanúgy átsírta az éjszakát. Már őt sem érdekelte semmi.

Jaj ne! Végem, de miért? Miért kell így történnie? Miért jöttél vissza? Ez így egyáltalán nem tökéletes! Kurvára nem… Tony vigyorgó pofával Kate fölé hajolt. A karfára támaszkodva, élettelen kezeit a lányéin pihentette. Katenek a lélegzete is elállt. Pupillái kitágultak, orrát megcsapta a rothadó hús bűze, és érezte a fiú merev, hideg kezeit. Eddig soha se gondolt rá, de most mégis megrémült, amikor észrevette, hogy az övén nyugvó kézben nem lehet érezni a meleg vér lüktetését. - Csókolj meg édes. - mondta a szörny, és egyik kezét a lány arcára tette. Katenek egyszerre csak megakadt a szeme a fiú mellkasán. ’Egy ág átdöfte a szívét, és valószínűleg ez okozta a halálát.' Felszabadult kezét kihasználva teljes erejéből eltolta magától Tony arcát; a fiú hátrált néhány lépést a meglepettségtől, ezzel kiszabadítva a lány másik kezét is. Kate ekkor a megragadta, és széttépte Tony szmokingját, feltárva deformálódott felsőtestét. A szörny mellkasán öklömnyi lyuk tátongott, és Kate jól láthatta, a kettészakadt, szívet, ami már jó ideje nem dobogott. Nincs mit tenni, ez az egyetlen esélyed. Talán csak így állíthatod meg ezt a szörnyűséget. GYERÜNK! Kiáltotta a lány elméje, és ekkor Kate a hirtelen indulattól vezérelve benyúlt, megragadta, és kitépte Tony szívét. SIKERÜLT! A fiú arcán a megdöbbenés, és a félelem különös egyvelege tükröződött.

Kate csak nézte a véres, felnyílt szívet. A jól látható szívüregekben férgek nyüzsögtek. A lány az undorító cafatról Tonyra pillantott, és az ő sebesen zakatoló szíve megtelt aggodalommal. Látván, hogy a kitépett testrész semmin se változtatott, a fiú rémült arca gonosz mosolyra húzódott, és feltörő nevetése mindenkiben megfagyasztotta a vért. - Te ostoba liba! Tényleg elhitted, hogy meg tudsz ölni egy olyan embert, aki már régen meghalt?! Ó te butus kislány! Na de most már elég. Eddig kedves voltam, de ennek most vége, te kis ribanc! - mondta Tony, majd ismét megindult a lány felé. Kate ekkor kiugrott a székéből, és futásnak eredt. Tony meggyilkolására tett kísérlete áttörte a félelem bénító gátját, és teste végre engedelmeskedett akaratának. A lány a fejvesztve rohangáló tömegbe vetette magát. Tony pedig, ha nem is túl gyorsan, de megállíthatatlanul indult szerelme után. Mindenkivel végzett, aki az útjába került. Sokakat csak egyszerűen megragadta, és Rogerhez hasonlóan félrehajította, hogy ők is különféle szerveikkel dekorálják a falat. Másokat viszont, karommá görbült ujjaival felnyársalta. Keze lyukat ütött a testükbe, megragadta valamilyen bensőségüket és kitépte, ahogy vele is tették. Nyomában kibelezett, vagy félig kiszaggatott tüdejű hullák feküdtek. Néhányuk még élt, és rémülten nézték, ahogyan kitépett tüdejük felfúvódik és elernyed, miközben az utolsókat lélegzik. Vége lett a teremnek, a lány falhoz ért. Nem sok értelme volt futni, az ajtók zárva és ezt Kate is jól tudta, mégis valamiféle kijárat után kutatott. Hirtelen megpillantotta Tony közeledő, véráztatta félmeztelen alakját. Zsákutcába került, de most már nem akarta feladni. Körbepillantott, és ekkor meglátta a bordásfalat. Odarohant, és gyorsan felmászott. Itt talán biztonságban lesz egy időre, mert úgy tűnt, habár Tony járni még csak tud, de mászni már nem. Csak állt ott, és gyűlölettől vöröslő szemekkel meredt a lányra. Sokan, látva hogy a szörny nem tud feljutni, követték a példáját. Hamarosan már mindenhol kapaszkodó embereket lehetett látni a falon, és akik lent ragadtak, most még kétségbeesetten próbáltak menekülni teremben, a tetemeket kerülgetve. A bordásfal feletti ablakok be voltak rácsozva, nem lehetett kimászni. Csak egy kiút volt, a terem hosszabbik végén a hatalmas üvegablak, de az túl magasan volt, semhogy elérhessék. Csak annyi haszna volt, hogy átengedte a hold sápadt fényét.

Hol vannak már azok a marhák?! Toporgott Eric idegesen. Végre le akart számolni mindennel, ami szenvedéseinek oka. Más szóval, a focicsapat szemétládáival; méghozzá úgy, hogy közben a szörnnyel végző hős képében tetszelegjen. Fél tizenkettőkor Stanék végre visszatértek a benzineskannákkal. - Pompás! Ennyi pont elég lesz. - örvendezett Eric. Felkapott a földről néhány sörösüveget, megtöltötte benzinnel, és a szájukat betömte egy ronggyal. - Kész a zombi koktélja! - kiáltott fel diadalittasan. Az apja tűzszerészként dolgozott, így a fiúnak nem esett nehezére összedobni egy Molotov-koktélt. A megtöltött üvegeket odaadta a legjobb dobóknak, majd a hatalmas ablakra mutatott. - Oda - utasította őket tömören. Elővette az öngyújtóját (a szivatások elől a nikotinos cigi nyugtató hatásához menekült) és sorra meggyújtotta a kilógó rongycafatokat. - Gyerünk, dobjátok! - üvöltötte. A koktélok betörték az üveget, és nagy villanás jelezte, hogy odabent sikeresen meggyulladtak a dolgok. - Most kannákat is! - kiáltotta, majd látván, hogy néhányan hezitálnak, hozzátette: - Ne feledjétek, a démonnak tűzben kell égnie, csak így lehet elpusztítani. Vagy tán azt akarjátok, hogy eljöjjön értetek? Hogy az ágyatokban öljön meg titeket? (Eric épp elég horrorfilmet látott ahhoz, hogy biztosan tudja, mit is kell tenni egy zombival.) - Szavai meggyőzték a többieket, és már repültek is a benzines flakonok, tovább szítva a tüzet. Eric meglátta az egyik bombává alakított üveget a földön, ami valamiért kimaradt. Fölkapta, és meggyújtotta. Most végre megfizethet. Megfizethet mindenkinek, aki kinevette, nyilvánosan megalázta, elgáncsolta az ebédlőben, cetliket ragasztott a hátára. Mindenkinek! Talán pont ez fogja Tony végső halálát okozni. gondolta kajánul. (A bent lévők közt egyedül csak azt a dögös nagymellű Kate Lyonst sajnálta, mert sokszor gondolt rá, amikor ''jobb kezét tornáztatta'' a zuhanyzóban.) Már éppen készült eldobni a meggyújtott bombát, amikor kénytelen volt rádöbbenni, hogy miért is maradt ki. A nagy harci kedv közepette nem vette észre, hogy az üveg el van repedve, és szivárog belőle a benzin. Már túl késő volt eldobni, a bomba felrobbant, megsemmisítve az üveget Eric jobb kezével együtt. Sikolya a felhőkig hatolt. - Gyorsan, hívjatok már egy kurva mentőt, ti barmok! - üvöltötte. Jajveszékelése megtörte a körülötte állók tudatára ereszkedett ködös tébolyt, és sokan csak ekkor döbbentek rá, mit is tettek valójában. Aki feleszmélt, már hívta is a mentősöket, és a tűzoltókat. Eric lerobbant karjára pedig egy rongyot kötöttek, hogy el ne vérezzen. (Mintha kár lenne azért a kis gyökérért.) Amíg a segítséget várták, addig odabent még csak most kezdődött el a tüzes pokol.

Kate kissé megnyugodott, a bordásfalra Tony nem tudott utána mászni. Hirtelen éles zajt hallott, mint amikor egy üveg eltörik. Ösztönösen a nagy ablak felé pillantott, és akkor meglátta, ahogy égő zöld üvegek repülnek be kintről; majd a földbe csapódva felrobbannak, és helyükön egy kisebb lángtenger ég. Tony is odakapta a fejét, majd dühösen visszanézett, de Kate ekkor vad félelmet látott megcsillanni a szemében. Hozzávetőleg tíz ilyen robbanó üveg repült a terembe, majd pedig műanyag benzines kannák következtek. A levegőben sokakra ráfolyt a benzin, és a lent rohangálók közt jó néhányan már lángoltak. A falak vörös és narancssárga színekben pompáztak. Elszabadult a földi pokol. Az egész tornaterem lángba borult, lent már mindenki égett, és a tűz a bordásfalakra is kezdett felkapaszkodni. Az emberek egymást rugdosták, bárkit letaszítottak, ha ezzel menthetik a saját bőrüket. Nem olyan messze valaki felüvöltött. Tony csak kétségbeesetten állt ott, most őt bénította meg a félelem. Miközben lángra kapott, rémülten, akár egy kisfiú a lány szemébe nézett, szája rángatózott, egész testében remegett. És akkor Kate végre újra láthatta. A véres arcról nem az a gonosz, démoni pillantás nézett rá, hanem az a szerelemmel teli zöld színű szempár. Ez Tony! Ezek Tony szemei. Amikor a lángok már teljesen elborították, Tony William Sparks földi életében először sírta el magát. - Kate! - Igen, ez Tony! Ez az én Tonym hangja! Gondolta Kate boldogan. – Kate! Áááá! – Üvöltötte, miközben arcáról szép lassan égett le a bőr. Néhol már látni lehetett a koponyáját. – Kate! Neee! Szeretlek Kate, szeretlek! – Tony lángoló teste térdre borult. - Ne felejts el Kate! SOHA NE FELEJTS! SZERETLEK KATEEEE! - kiabálta a lánynak, miközben a tűz teljesen leégette fehér bőrét, és nekilátott a férges rothadó húsnak. Amíg Kate szomorúan hallgatta a Tony utolsó szavait, valamiféle pumpálást érzett a jobb kezében. Ránézett, és akkor döbbent rá, hogy még mindig Tony kitépett, kettészakadt szívét szorongatta, mely most csodás módon ismét dobogni kezdett. Miután végignézte, hogy ég el szerelme, a tűzbe hajította a szívet. Ezzel ténylegesen véget ért Tony Sparks földi léte. Csak egy megszenesedett csontvázat, és egy összetört szívű lányt hagyott maga után. Tony meghalt. Végleg elment, többé már nem jön vissza. Gondolta Kate, és a szomorúsággal, meg a mellkasában újra felbukkanó lyukkal együtt most egy kis megkönnyebbülést is érzett. A termet közben elborította a fekete füst, amitől a lány megszédült. Úgy érezte, hogy lezuhan, de valami elkapta. A forróság alábbhagyott, és a füstön át úgy tűnt, mintha most ezer és ezer ember tódulna be, hogy ők is meghaljanak. A távolból emberi kiáltozást, és szirénák harsogását hallotta. Majd a világ elsötétült. ÉG VELED TONY

Amikor Kate ismét magához tért, egy ágyon feküdt. Karjából csövek lógtak ki, valami különös dolog pedig az orra alá volt helyezve. Egyenletes csipogást hallott, majd egy férfi hangját. - Hát végre felébredt. – hangzott a távolból. Kinyitotta szemeit, és a szülei aggódó arcát látta; meg egy fehér köpenyes orvost, Taylor sheriffet és egy idegen férfit. - Jól vagy? - kérdezte az orvos. Kate bólintott. Csak most döbbent rá, hogy egy kórházban fekszik. Miután kicsit kitisztult a feje, Taylor sheriff és az idegen lépet oda hozzá. - Örülök, hogy jól van Miss Lyons. Nagy szerencséje volt, magán kívül csak alig negyven gyermek élte túl a tűzbalesetet. Több mint száz diáktársa viszont sajnálatos módon odaveszett. - mondta komoran. - Ki gyújtogatott? - kérdezte Kate, már amennyire tudott beszélni. - Még nem tudjuk bizonyítani, hogy gyújtogatás történt-e vagy sem, de megkezdtük a nyomozást. Jelenleg a Finster gyereket gyanúsítjuk, akinek leszakadt a jobb keze. (Eric mentett meg? Gondolta Kate.) Valószínűleg lerobbantotta egy bomba. - mondta a sheriff, majd előrébb tessékelte az idegent. - Miss Lyons, ez az úr itt Kyle Robertson, Denveri tűzoltó. Ő mentette meg az életét. - mondta.

- Köszönöm. - suttogta Kate, és megeresztett egy mosolyt. - Miss Lyons - kezdte Mr. Robertson öblös hangján. - Én valójában csak azért jöttem el, hogy átadjak valamit, ami szerintem az öné. - Amikor megérkeztünk, az emelvényt ahol azok trón-félék álltak, szerencsére még nem érte el a tűz. - idegesen megnyalta a szája szélét, majd folytatta - Az egyik ilyen széken találtunk egy véres szmoking felsőt. Nem is értjük hogyan, de az ön nem rég elhunyt barátja, Tony Sparks neve volt bele hímezve. -

- Továbbá, - vágott szavába a sheriff - tíz óra körül bejelentést kaptunk, hogy Mr. Sparks sírját feltörték, és a holttest nyomtalanul eltűnt. Ez ügyben még tart a nyomozás. Az szemtanúk mind arról számoltak be, hogy látták Mr. Sparksot megjelenni a szalagavatón, de úgy véljük, ezt csak a sokkhatás okozhatta. Elvégre ez lehetetlen... - itt szünetet tartott, és látszólag elmerengett - A pszichiáter jelenleg is kezeli őket. Ön is azt állítja, hogy látta őt Miss Lyons? - Hát mégsem álmodtam! Tony tényleg kimászott a sírból és eljött értem. Döbbent rá Kate elhűlten. - Nem, valójában én nem is emlékszem az egész tüzezettre. Csak homályos emlékeim vannak. - mondta erőtlenül. Tudta, nincs értelme elmondani, hiszen még egy világhírű pszichológus sem tud hallucinációként kikezelni egy létező és megtörtént dolgot. - Szóval - folytatta hangosan Mr. Robertson - a szmoking felsőben találtuk ezt: azzal elővett egy apró, lila bársonnyal bevont dobozkát. Rajta aranyozott hímzéssel ennyi állt: 'KATE'. A lány felnyitotta, és elállt a lélegzete. ’Végül a tökéletes este után az imádott hercege megkéri a kezét, és ö boldogan igent mond.’ Így szólt a mese, amit a tökéletes bálról képzelt tíz évvel ezelőtt. A dobozban egy aranyozott, gyémánt berakásos jegyürü volt. A lyuk ismét a fizikai fájdalom határát súrolta. Kate elejtette az ékszert mellkasához kapott, és hangosan felsikoltott. Meg akarta kérni a kezem! El akart venni, és ha még élne... Azt akarta, hogy a felesége legyek. AZ Ő FELESÉGE!!! Ó Tony. Miért? Miért? TONÍÍÍÍÍ!!! Visította elméje, és elmerült a keserűség mocsarában. A lyuk végül elérte őt, és felfalta egész lényét. Az a láthatatlan kötél, ami segített Katenek megőriznie a józan eszét, elszakadt, és a lány végleg elveszett a téboly tengerében. Többé már nem érzett semmit, csak a fájdalmat. A kíméletlen, és mindent ellepő fájdalmat. Kate előtt elsötétült a világ, és maga sem tudta, hogy mikor talál vissza újra a fényre.

A Lyons házaspár kétségbeesetten nézte, ahogyan egyetlen drága kislányuk rohamot kap, és összeomlik. Rúgkapált, rángatózott, szemei vadul forogtak, és mellkasát markolászta, mintha ki akarna tépni onnan valamit. A szívverést mérő m-szer eszeveszetten csipogott, a lány pulzusa az egeket verte. Feltépte ruháját, és körmeivel mély barázdákat szántott melleibe, közben sikoltozott, ahogy csak bírt. Amikor a nővérek végre lefogták, és beadták neki a nyugtatót, már rég elvesztett az a Kate, aki néhány héttel ezelőtt még tökéletesnek látta életét. - Idegösszeomlás - állapította meg döbbenten az orvos. - Talán jobb lesz, ha átszállítjuk az idegszanatóriumba. - mondta, és a nővérek már indultak is intézkedni. - Ugye nem lesz baja? - kérdezte Mrs. Lyons rémülten. - Nos, ezt én nem tudhatom. - felelte az orvos. - Még nem tudjuk mennyire súlyos, és hogy okozott-e maradandó károsodást. Az utóbbi napokban igen erős sokkhatások érték, így könnyen elképzelhető hogy a lányuk sohasem fog mentálisan rendbe jönni. Egyelőre nem tehetünk mást, minthogy csak várunk és reménykedünk. Sajnálom Mrs. Lyons. - mondta komoran. A Lyons házaspár elsírta magát, Katet pedig már vitték a nővérek a pszichiátriára; Taylor sheriff eközben ismét az élet furcsaságain, és sors különös játékán merengett. A feszült csöndben a régen várt tavaszi eső legelső cseppjei kopogtak a kórterem ablaküvegén.

Kate Lyons mindig is a tökéletes szalagavatóról álmodott, és megtanulta, hogy néha az álmok könnyedén rémálmokká válhatnak.

VÉGE

by: Okami

3 megjegyzés:

  1. na igen jó kis tanulság van a végén .Amugy a történet tényleg jó az iróra jellemzö perverz humor most sem maradt ki ráadásul tényleg nem egy része volt ami egyszerü mégis jobbá tette a történetett

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszett!Te aztán tehetséges vagy és jól írsz!

    VálaszTörlés
  3. Nekem nagyon tetszett!Te aztán nagyon jól írsz!

    VálaszTörlés